A Magyar Nemzet szedte csokorba, hogyan hergelnek a keleti vakcinák ellen egyes ellenzéki önkormányzati képviselők.
Pécsett például Auth István, a DK pécsi önkormányzati képviselője, tanácsnoka, előválasztási jelöltje próbált az orosz oltóanyag ellen hangolni. Emellett szintén a baranyai városban uszított a kínai vakcina ellen és terjesztett hamis híreket a Párbeszédből korábban kilépett önkormányzati képviselő, Ágoston Andrea is.
A politikus egyebek mellett azt posztolta a közösségi oldalára: „A magyar kormányban nem bízunk, a teherautóról »leesett« vakcinákban sem.”
Egy másik bejegyzésében pedig már nyíltan fogalmazott, amikor azt írta: „Kínában az idős embereket nem oltják a kínai vakcinával. Akkor a magyar öregeket miért?” Miskolcon a helyi baloldal régi motorosa, Bartha György önkormányzati képviselő propagált a napokban egy olyan írást, ami szerint egyes vakcinák beadását meg kell fontolni.
Nagykanizsán többen is beszálltak a keleti vakcinák elleni kampányba, élükön a Horváth Jácint fémjelezte DK-val. A közelmúltban jelent meg helyben az Európai Magyarok, a DK digitális kiadványának februári helyi száma, amelyben oldalakon keresztül ekézik a kínai vakcinát – számol be az oldal.
Az egyik írás arról szól, hogy a DK-s polgármesterek levelet írtak Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy a kerületeikbe
csak olyan vakcinákat küldjenek, amelyeket engedélyezett az Európai Gyógyszerhatóság.
Jelezték, a kínai vakcinát nem tartják biztonságosnak. Egy másik anyagban tovább uszítanak a keleti oltóanyag ellen, az írásnak már a címe is manipulatív: „Még a fideszesek sem bíznak a kínai vakcinában.”
Szintén februárban Berta Krisztián jobbikos önkormányzati képviselő írt levelet Balogh László nagykanizsai kormánypárti polgármesternek, amiben kifejtette: azok a vakcinák (így a kínai) elfogadhatatlanok, amelyeket az Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA), illetve az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem engedélyezett.
Azt írta, hogy ha valakit ilyen vakcinával oltanak be, az nettó emberkísérlet.
Schauta Marcell (Momentum) önkormányzati képviselő, akinek szakmája állatorvos, is osztott meg a Facebook-oldalán olyan cikket, amely a kínai vakcina ellen szólt. Megdöbbentő címlappal jelent meg február végén az önkormányzati Kanizsa Újság is, a főszöveg az, hogy „Covid–19: az oltás segíthet(?)”. Ezzel lényegében azt is megkérdőjelezik, hogy bármilyen oltás védelmet jelenthet a vírus és szövődményei ellen. Az újságot kiadó Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője Tar Mihály, aki a baloldali többség jóvoltából került a cég élére.
Februári nagykanizsai riportunkat itt olvashatja.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt